-ÉN............szeretlek!

Sziasztok hoztam az új részt! És bocsi, hogy sose írok bevezetőt, de saját tapasztalatból mondom nem sokan olvassák el! De most írok: erről a részről annyit, hogy 2 nap alatt született meg. Nehéz volt megírni mivel csak este jutok géphez! Meg elég rövid is lett! Ja és az olvasóktól kérem, hogy osszák a blogot ezerrel mert alig páran olvassák!

7.rész

<Josh szemszöge>
Mikor beléptünk a konyhába és láttam, hogy Hope a földön fekszik majd lassan lehunyja szemét. Szörnyű láttvány volt szörnyű!!!!........És a legszomorúbb az, hogy most már télleg rádöbbentem, hogy szeretem őt...őt aki egyszer mát majd nem megölt!
Rohantunk oda Hope-hoz és már tárcsáztam a mentőket. Pár perc múlva már itt voltak. Hope-t bevitték és Bo ment vele, mi a mentős autót követtük. Bent a kórázba elvégeztek egy rakat vizsgálatot az orvosok szerint a nyakba beadtak neki egy drogot. A nevét nem értettem, és a drog hatása 24 óra alatt elmúlik.
***
Este 11:30. A csajok most indulnak haza nekem megengedték, hogy itt maradjak Hope-val. Nehezen, de elnyomott az álom az egyik fotelban.
***
Reggel egy nővér ébresztett. Aztán láttam, hogy Hope még mindig alszik, és csak azért ébresztettek fel mert a lányok megjöttek. Léna leült a fotel karfájára. Én kérdőn néztem rá, de aztán észrevettem, hogy nagyon rossz neki. Hisz nem rég kapta vissza barátnőjét és most megint lehet elveszti csak most örökre. A gondolatom végén azt vettem észre, hogy valami folyik az arcomon gyorsan rájöttem ez egy könny csepp.
***
Nem rég múlt dél és a csajok elmentek hozni kaját így egyedül maradtam Hope-val. Azt hiszem még tart az altató hatása, mivel egyenletesen szuszog, Olyan édes, mint egy törékeny kiscica. Megsimítottam arcát lehetőleg úgy, hogy ne ébredjen fel majd kimondtam azt a szót.
- Én..............Szeretlek!- mondtam, de ami ez után történt meglepett.

<Hope szemszöge>
Éreztem, hogy valaki megsimítja az arcom, majd megszólal:
-Én..............Szeretlek!- mondta és én azonnal válaszoltam még magamat is meglepve:
- Én is téged!- mondtam belepirulva a mondatba persze az ő arca is piros színben pompázott. Pár perc néma csend után betoppantak a lányok. Akik rohantak is ki szólni a dokinak felimertem először is ő vizsgált.
- Hát mindig én kapom magát?- kérdezte, majd így folytatta- Fáj valamilye? Esetleg szédül? A nyakánál érez valami fájdalmat? Ennyi kérdés túl sok egyszerre?- fejezte be majd el is kezdtem a válaszadást.
- Úgy látszik!........nem nem fáj semmim..........nem..................egy kicsi csípést.............ááá  egymás után döbbre is válaszoltam már.- mondtam elégedett vigyorral arcomon!!!
- Semmi baja akár ma is haza mehet.- mondta vigyorogva. Majd kihívta Léna-t, hogy megírjanak pár papírt meg ilyenek. Most nem kettesben voltam Josh-val hanem itt volt Bo is. Ez nem zavarta Josh-t végig engem nézett csend volt és sajnos kissé kínos. Pár perc múlva vissza jött Léna.
- Hope már indulunk is haza. Kapd fel a kabid és induljunk!- mondta sietősre fogva. Fura mindig lassú és megfontolt most meg kapkod össze meg vissza. Mondjuk mindegy én is sietek innen.
Amikor kiértünk a kórházból vettem egy mély levegőt ezzel kitisztítva tüdőmből a kórház szagot, érzetet. Végig Léna és Bo ment középen az egyik oldalon én a másik oldalon Josh! Ez így nem jó, azt mondta szeret most meg kerül szinte menekül. Gondolkodásomat a csörgő telefonom törte meg. Ismeretlen hívó, inkább kinyomta elegem van ezekből hagyjanak már élni! Szépen lassan haza sétáltunk és beestünk az ajtón, én szószerint mert én mentem be először és felestem egy papíron ez állt rajta:
"Emlékszel a telefonhívásra és a Trónfosztókra? 2 nap múlva azaz Szeptember 17.-én kapsz majd egy ilyen levelet le lesz benne írva minden."Hurrá, hát ez a nap is eljött!

<Josh szemszöge>
Amikor megláttam Hope-t a földön oda akartam menni, de nem fértem be az ajtón mert a lányok is csak ott kuncigtak. Hope felállt valamit zsebre tett majd felrohant. Én most már utána mentem, de mikor kiakartam nyitni a szoba ajtót be volt zárva. Ez nem fair! Bekopogtam majd résnyire kinyitotta az ajtót.
- Mi a baj?- kérdeztem.
- Semmi! Bejössz?-kérdezte, majd kinyitotta az ajtót és én csak bólintottam, majd bementem. Leültem az ágyra és ő is mellém azóta nem voltunk kettesben, hogy bevallottam mit érzek.
- Azt hiszem valamit meg kéne beszélnünk!- mondta miközben a padlót fixírozta. Én csak bólintottam. Majd folytatta- Amit ott akkor a kórházban mondtál az igaz?- kérdezte majd rám emelte tekintetét.
- Igen! Az! Persze tökéletesen megértem, ha ott akkor nem mondtad az igazat.- mondtam majd lesütöttem a szemem.
- Én is igazat mondtam.- felnéztem rá mikor eljutott tudatomig mondata és láttam, hogy kezdi pír önteni el arcát. Kicsit közelebb ültem hozzá. Láttam, hogy kezével oldalt támasztja magát és kapva az alkalmon azt a kezét ami közelebb volt megfogtam neki. Majd mikor ránéztem arca csak még vörösebb lett. Mondjuk az én arcom mellet szerintem még a paradicsom is elszégyellné magát. Mikor aztán végre rám emelte tekintetét nem haboztam: megsimítottam arcát, közelebb hajoltam hozzá, pármilliméter távolságba megálltam majd megcsókoltam. Jó érzéssel töltött el, hogy vissza csókolt, nyelvem bejutásért könyörgött, amit tétovázás után meg is kapott. Majd a levegő hiány miatt szétváltunk. A lány félve nézett rám, majd mikor látta, hogy őt nézem elkapta tekintetét. Hát megmosolyogtam tettét.
- Tudod, én gondolkodtam és meg szeretnék kérdezni valamit!- mondtam kicsit félve és a falon kiszúrva egy pontot azt fixíroztam.
- Kérdezz!- mondta, én ráemeltem tekintetem és már szólásra nyitottam a számat mikor hirtelen Léna toppant be minden bocsánat kérés nélkül megszólalt:
- Gyertek le Bo elájult!